Házirend - Vegán All You Can Eat 

 A Házirend egyfajta összefoglalója annak, hogy milyen szellemben szeretnénk lebonyolítani Vegán All You Can Eat eseményeinket, amely megvalósulásához minden vendégünk maga is tevékenyen hozzájárul annak elfogadásával és megfelelő viselkedésével.

  1. Az esemény helyszíne a RépaRetek Rendezvényterme, amely a RépaRetek bázisának lépcsőfeljárón megközelíthető emeletén található. A lépcsőt mindenki megfelelően, saját felelősségére használja.
  2. A Rendezvényterem berendezésének épsége, valamint a helyiség tisztasága mindannyiunk közös érdeke, ezért ennek megfelelően vigyázzunk is rá.
  3. A korlátlan étel- és italfogyasztásra 2 óra áll rendelkezésre a meghirdetett, illetve a résztvevő által választott időpontban. Ezen túlhaladóan csak a részvételi díj újbóli megfizetése mellett van lehetőség a maradásra.
  4. Az ételek és italok elfogyasztásához evőeszközöket, tányérokat, poharakat biztosítunk, amelyek az asztalokon kerülnek elhelyezésre.A környezettudatosság szellemében további eszközöket csak a feltétlenül szükséges mértékben használjunk!
  5. A büféasztalos jelleggel kínált ételek és italok korlátozás nélkül fogyaszthatók, azonban egy egészséges mértéktartás szükséges annak érdekében, hogy ne pazaroljunk, ne a szemétben kössön ki az étel. Fontos, hogy lehetőleg csak annyi étel kerüljön egy-egy alkalommal a tányérra, amennyit jó szívvel el is lehet fogyasztani, mert a kidobott étel nem csak pazarlás, de a környezettudatos szemléletnek sem felel meg. Ha mégis túl sok, legalább 25 dkg étel maradna a tányéron, amely kidobásra kerülne, akkor minden megmaradt 25 dkg kidobásra váró étel után 1000-1000 Ft plusz díjat kell fizetni a helyszínen.
  6. Csak a helyben kínált ételek és italok fogyaszthatók, más ételek és italok behozatala csak előzetes engedélyünkkel lehetséges.
  7. Szeszes italt nem kínálunk, és nem is fogyasztható Rendezvénytermünkben.